Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BETEG A GYEREK MIT TEGYÜNK? - MINDENNAPI NEVELÉSI PROBLÉMÁINK.

  • A  lázról :   Tudnunk  kell,  hogy  az  egészséges  gyermek  hőmérséklete  sem  állandó,  általában  a  legalacsonyabb  reggel  és  a  legmagasabb  késő  délután.  Jelentős  a  külömbség  a  nyugalmi  állapotban  és  közvetlenül  a  mozgás  után  mért  hőmérséklet  között.  Futkározás  után  az  egészséges  kisgyermek  hőmérséklete  is  lehet  akár  37,6  is.  A  38  fok  fölötti  hőmérséklet  azonban  bármily  előzmény  után  is  betegségről  árulkodik.  A  nagyobb  gyermek  és  a  felnőtt  mozgásmennyisége  kevésbé  befolyásolja  a  hőmérséklet  változását.  --  Lázmérés  előtt  a  hőmérő  végét  kenjük  be  vazelinnel  vagy  olajjal.  Kisgyermeknél  ugyanis  végbélen  mérjük  a  hőmérsékletet,  a  leghelyesebb  közben  a  gyermeket  a  térdünkön  keresztben  a  hasára  fektetni.  A  hőmérőt  óvatosan,  lassan  toljuk  be  a  gyermek  végbelébe.  Nyugodtabb  gyermeket  az  ágyban  is  hőmérőzhetünk,  fektessük  ilyenkor  az  oldalára,  a  térdét  kissé  felhúzva.  A  nagyobb,  értelmesebb  gyermeket  már  hónaljban  hőmérőzzük :  a  hőmérőt  helyezzük  a  hónaljba,  és  a  gyermek  karját  szorítsuk  a  mellkasához,  a  mellkas  és  a  kar  között  ne  legyen  ruha.  A  végbélhőmérőzés  esetén  a  kapott  értékből  öt  tized  fokot  le  kell  számítani  ahhoz,  hogy  a  hónajhőmérsékletnek  megfelelő  értéket  kapjuk.  A  lázmérésre  a  legmegfelelőbb  idő  a  kora  reggel  és  a  késő  délután,  így  feljegyezhetjük  a  napi  legalacsonyabb  és  legmagasabb  hőmérsékletet.  Egészséges  gyermeknél  okkal,  ok  nélkül  mérni  a  hőmérsékletet  --  helytelen  szokás,  a  lábadozó  esetében  is  csak  addig  tegyük,  amíg  az  orvos  előírja.
  •  Mi  a  teendő,  ha  magas  a  láz?  Ötéves  korig  előfordul,  hogy  a  gyermek  láza  hamar  felmegy,  akár  negyven  fok  fölé  is,  enyhébb  fertőzések,  hűlés,  torokgyuladás  stb.  esetén  is.  Ha  a  betegség  első  napján  még  telefonon  sem  tudunk  kapcsolatba  lépni  az  orvossal,  akkor  borogatással,  lázcsilapítóval  megpróbálhatjuk  csökkenteni  a  lázat  --  ez  azért  is  ajánlatos,  mert  a  hirtelen  nagyon  magas  láz  rángógörcsöt  is  kiválthat.  Lázcsilapításra  adhatunk  e  célra  gyártott  gyermekkúpot.  Alkalmazhatunk  állott  vízzel  lemosást.  A  gyermeket  vetkőztessük  le,  takarjuk  be  egy  könnyű  takaróval  vagy  lepedővel.  Vegyük  ki  egyik  karját  a  takaró  alól,  és  dörzsöljük  pár  percig  nedves  szivaccsal  vagy  a  nedves  kezünkkel.  Azután  helyezzük  vissza  a  karját  a  takaró  alá,  és  folytassuk  a  műveletet  a  másik  karján,  majd  a  lábán,  a  hátán,  a  mellén.  Célravezető  lehet  az  állott  vizes  borogatás  is.  A  gyermeket  a  hónaljától  a  combig  állott  vizes  lepedőbe  csavarjuk,  erre  száraz  törölközőt  teszünk.  Körülbelül  tíz  perc  múlva  felfrissítjük  a  borogatást.  A  műveletet  mindaddig  folytatni  kell,  amíg  a  hőmérséklet  38  fok  alá  esik.  Amikor  a  gyermek  nagyon  lázas,  rendes  szobahőmérsékleten  ne  tegyük  rá  meleg  takarót,  az  is  tartja  a  lázat.
  •  Hogy  adjuk  be  az  orvosságot?  Sok  győzködésre,  magyarázatra  sem  idő,  sem  alkalom.  A  gyógyszert  csúsztassuk  a  legnagyobb  természetességgel  a  kicsi  szájába,  s  közben  beszéljünk  neki  valami  érdekességről.   A  nehezen  oldódó  tablettákat  előzőleg    törjük  finom  porrá,  és  keverjük  jóízű  ételbe,  például  egy  kávéskanálka  mézbe  vagy  lekvárba.  Szemcseppet  és  kenőcsöt  alvás  közben  is  alkalmazhatunk.   A  gyermek  megszokott  tejébe  vagy  gyümölcslevébe  ne  tegyünk  orvosságot,  elriasztjuk  tőle.  --  Általába  orvosi  utasítás  nélkül  ne  adjunk  gyógyszert  a  gyermeknek,  még  akkor  sem,  ha  az  a  bizonyos  gyógyszer  egy  előző,  hasonló  betegségnél  igen  hatásosnak  bizonyult.  A  szulfamidok  és  antibiotikumok  orvosi  javallat  nélkül  használata  súlyos  tüneteket  okozhat :  lázt,  kiűtést,  vérszegénységet,  vesevérzést.   Hashajtót  se  adjunk  az  orvos  megkérdezése  nélkül,  mert  a  hasfájásnak  nemcsak  székrekedés  vagy  gyomorrontás  lehet  az  oka,  hanem  jelezheti  a  bélelzáródást  vagy  vakbélgyuladást  is,  ezek  esetében  pedig  a  hashajtó  igencsak  veszedelmes.  Beöntést  se  adjunk  orvosi  utasítás  nélkül.
  •  Mit  egyék  a  beteg  gyermek?  A  lázas  gyermek  általában  csak  folyadékot  kíván,  különösen  a  lázas  állapot  első  második  napján.  Adjunk  neki  cukros  teát,  vízet.  Amikor  ébren  van,  kináljuk  minden  félórában.  Sok  gyermek  kedveli  a  gyümölcslevet  is.  Ha  a  gyermek  tejet  kér,  azt  adjunk  lefölezve.  Lázas  gyermeknek  ne  adjunk  nehezen  emészthető  főzelékeket,  húst,  zsíradékot.  A  legfontosabb  az,  hogy  a  beteg  gyermeket  sohase  erőltessük  az  evésre,  arra  viszont  legyen  gondunk,  hogy  megfelelő  mennyiségű  folyadékhoz  jusson.  --  Előfordul,  hogy  a  lábadozzó  gyermeknek  csökkent  az  étvágya,  az  anya  alig  várja,  hogy  a  megszokott  adagokat,  vagy  annál  is  többel  felhízlalja,  talpra  állítsa  gyermekét.  Vigyázzunk,  mert  a  lábadozó  gyermeknek  az  elmúlt  betegség  utóhatásaként  hányingere  lehet,  és  ha  erőltetjük,  megutálja  az  evést.  Várjuk  meg,  amíg  magától  megjön  az  étvágya,  s  emésztőrendszere  is  kiheverte  a  betegséget.  Türelemre  és  mértéktartásra  van  szükség.   Ha  azonban  a  kivánatos  étvágy  még  egy  hét  múlva  is  egyre  várat  magára,  akkor  ki  kell  kérni  az  orvos  tanácsát.
  •  Hogy  gondozzuk  a  hányós  gyereket?  Az  első  lázas  nopokban  a  legkülönfélébb  beteg-ségek  is  hányással  járhatnak.  Minden  esetben  az  orvos  írja  elő  az  étrendet!  Amíg  az  orvos  láthatja  a  beteget,  a  következőket  tehetjük :  hányás  után  legalább  néhány  órán  keresztül  hagyjuk  a  gyomrot  pihenni.  Ezután,  ha  a  gyermek  inni  kér,  adjunk  neki  egy-egy  korty  vízet  tizenöt-húsz  percenként.  A  mennyiséget  fokozatosan  növeljük,  s  így  félóránként  kapjon  egy  deci,  vagyis  félpohár  vizet.  Ha  több  órán  át  már  nem  hányik  a  gyerek  és  enni  kér,  adjunk  neki  valami  könnyü  ételt,  például  kevés  teasüteményt,  néhány  kanál  tejbedarát  vagy  befőttet.  A  tejnek  előbb  szedjük  le  a  zsírját.  Ha  a  gyerek  ismét  hányna,  legyünk  még  óvatosabbak,  vagy  két  órán  keresztül  ne  adjunk  semmit,  majd  kezdjük  egy  kávéskanál  vízzel  vagy  alig  cukros,  kissé  sós  teával ( négy  deci  teához  tegyünk  négy  lapos  kávéskanál  cukrot  és  egy  csipet  konyhasót ).  Húsz  perc  múlva  adjunk  két  kávéskanállal,  és  az  adagot  azután  emeljük,  nagyon  óvatosan.  Ha  hányás  után  a  gyermek  sem  inni,  sem  enni  nem  kér,  ne  is  kináljuk.
  •  Mivel,  hogyan  előzhetjük  meg  a  gyermek  megbetegedését?   Tartsuk  be  a  korszerű  gyermekgondozási  előírásokat,  tápláljuk  megfelelően  a  gyermeket,  gondoskodjunk  róla,  hogy  minél  többet  mozogjon,  legyen  sokat  a  szabadban  és  eleget  a  napon.  Hadd  részletezzük  kissé  a  felsoroltakat :  A  gyermeket  tisztán  tartjuk,  tiszta  ruhában  járatjuk,  hozzászoktatjuk,  hogy  mosatlan  kézzel  sohase  egyék,  a  szobáját  vagy  a  helyiséget,  ahol  tartózkodik,  rendesen  kitakarítjuk,  naponta  többször  szellőztetjük.  A  gyerek  ételeihez  a  nyersanyagot  gondosan  megttísztítjuk,  a  zöldséget,  salátát,  gyümölcsöt  több  vízben  vagy  folyó  vízben  alaposan  megmossuk,  a  rizst,  száraztésztát,  mazsolát,  dióbelet  stb.  kiválogatjuk.  A  tojást,  felhasználás  előtt,  szintén  alaposan  megmossuk.  A  húsról  eltávolítjuk  az  emészthetetlen  részeket.  A  színes  főzeléket,  burgonyát,  gyümölcsöt  vékonyan  hámozzuk,  hogy  a  héjuk  alatti  értékes  tápanyag  ne  vesszen  el.  Az  étel  készüljön  könnyen  emészthető  formában.  Ajánlatos  például  a  nyersanyagot  egyenletesen  darabolni,  hogy  egyenletesen  puhuljon  főzés  közben.  Legyen  az  az  étel  minél  ízletesebb,  hogy  a  gyermek  jó  étvággyal  fogyassza.  Sokféle  ételnek  a  természetes  jó  ízét  fokozhatjuk  kevés  tejföllel,  paradicsommal,  peterzselyemzöldjével,  kaporral,  köménymaggal,  hagymával.  A  gyermek  nem  akar  enni?  Ne  erőltessük.  Sok  gyomorontás  oka  a  gyermekbe  diktált,  kelletlenül  elfogyasztott  nem-szeretem  étel.  A  gyermeknek  adjunk  mindig  frissen  elkészített  ételt,  ha  este  készítjük  a  másnapit,  akkor  gyorsan  hűtsűk  le,  és  másnapig  tároljuk  hűtőszekrényben.  Több  napig  tárolt  ételt  sohase  adjunk  kisgyereknek.  Az  étrend  megválasztásánál  pedig :  ha  emésztési  nehézségei  vannak,  hagyjuk  el  a  nehezen  emészthető  ételeket,  például  a  száraz  hűvelyeseket,  a  babot,  borsót,  lencsét.  Helyesebb  minden  esetben  külön  kiskanállal  megkóstolni  a  gyermek  ételét.  Edényeit,  evőeszközeit  tartsuk  tisztán,  a  legyeket  és  különféle  házi  rovarokat  irtsuk  rendszeresen,  vigyázva,  nehogy  a  rovarírtószer  a  gyermek  étele  vagy  edénye  közelébe  kerüljön.  Általában  kerüljük  a  fertőzési  alkalmakat.  Köhögő,  beteg  felnőttet  ne  engedjünk  a  gyermek  közelébe,  de  arra  is  vigyázzunk,  ne  játszhasson  beteg  gyermek- ke.  Kerüljük  magunk  is  a  beteglátogatást :  sohasem  tudhatjuk,  nem  viszünk-e  haza  kórokozókat.  ( Ez  természetesen  főleg  a  fertőző  betegségek  eseteire  vonatkozik.)  Álta-lános  tapasztalat,  hogy  a  gyermekek  betegséggel  szembeni  ellenállóképessége  nem  egyforma :  van,  aki  könnyen  megbetegszik,  a  másik  meg  nemigen  kap  meg  betegséget,  és  akkor  is  könnyen,  gyorsan  kigyógyul.  A  szülő  azonban  ne  essék  tévedésbe,  tudnia  kell,  hogy  gyermeke  ellenállóképessége  még  kétéves  korában  is  elég  csekély,  a  jól  ápolt,  gondozott,  jól  szoktatott  és  nevelt,  általában  jó  egészségnek  örvendő  gyermek  is  valóban  ellenállóvá,  teherbíróvá  általában  csak  hároméves  kora  körül  válik.  Az  ellenállóképesség  növekedése  szempontjából  rendkívül  fontos  a  szabad  levegőn  való  tartózkodás.  Sőt,  a  szabadban  is  feleslegesen  bebugyulált  gyermek  általában  többet  betegeskedik,  mint  ésszerűen  öltöztetett  társa.

 

                           MINDENNAPI  NEVELÉSI  PROBLÉMÁINK

  • Igen?  nem?  Mikor  igen,  mikor  nem?  --  hiszen  gyermekünk  az  önállósódást  azzal  kezdi,  hogy  le  akar  rántani  valami,  lehetőleg  törékeny  dolgot,  hozzá  akar  nyúlni  a  forró  kályhához  és  így  tovább.  Hogyan  tiltsuk?  A  nem  szabad!-szerű  parancs  valóban  nem  tereli  jó  irányba  a  kicsi  felfedező  útjain.  Legalábbis  eleinte.  Hasznosabb  ha  megfogjuk,  és  elvesszük  őt  a  rá  veszélyes  tárgy  közeléből.  Vaqgy  eltesszűk  keze  ügyéből  a  csábító  lámpát,  vázát  stb.  Hiszen  oly  könnyű  elterelni  a  figyelmét  --  ami  nagy  segítségünkre  lehet  a  nevelésben.  Ha  éppen  tilos  dolog  után  érdeklődik,  adjunk  a  kezébe  egy  másik  érdekes  tárgyat,  egy  kislapátot,  képeslapot,  amit  még  nem  unt  meg,  s  ami  éppoly  ízgalmas  számára.  Ha  szükséges,  többször  is  vigyük  el  határozottan  a  veszélyes  vagy  veszélyeztetett  helyről,  s  akkor  mondjuk  neki,  hogy  nem  szabad.  Az  utol-só  szidás,  veszekedés  rendszerint  a  várt  hatásnak  az  ellenkezőjét  váltja  ki.
  •  Két  és  fél,  hároméves  gyermekünk  már  nemcsak  önálló,  de  egyenessen  akaratos : azt  is  csak  egyedül  akarja  végezni,  amire  nyilvánvalóan  képtelen.   Ha  önnállósódásában  gyönyörködtünk,  egyútal  kezdünk  aggódni :  mi  lesz  ebből  a    gyerekből?  Nos,  felnőtt  lesz.  Az  akaratosság  e  korban  természetes  jelenség.  A  gyermek  már  nemcsak  a  környezewtét  próbálja  felderíteni,  de  önnön  lehetőségeit  is  ezért  próbál  mindent  maga  végezni ;  öltözködni,  cipőt  fűzni,  burgonyát  hámozni,  ajtót  kaput  kinyitni,  autóbuszba  felszállni.  Ha  megakadályozzuk,  sír,  toporzékol,  van,  aki  a  földhöz  vágja  magát.  Hiába  ő  a  gyengébb,  ne  próbályuk  megtörni  az  akaratát,  ezzel  legfeljebb  a  határozottságától,  önbizalmától  és  más  olyan  tulajdonságoktól  fosztjuk  meg,  melyekre  pedig  az  életben  nagy  szüksége  van.  A  két-hároméves  gyermek  megpróbál  uralkodni  a  környezetén,  mikor  önmagán  még  nem  tud.  Hozzá  kell  segítenünk  az  önuralomhoz,  de  az  több  évi  ráhatás  műve.  Először  is  gondoljunk  arra,  a  gyermek  még  ésszerűen  nevelve  is  mind  azt  hallja,  hogy  ezt  nem  szabad,  azt  nem  szabad,  tilalomfák  erdeje  veszi  körül.  Ritkítsuk  okosan  azt  az  erdőt.  Például :  ne  mássz  fel  a  székre,  mert  leesel!  De  ha  jól  mozog,  miért  ne  probálná  meg?  Jó,  lepottyant,  pityereg  is  fél  percig,  aztán  játszik  tovább.  Észre  sem  vesszük,  ő  valamit ,, megtudott".  Nem  engedjük  például,  hogy  velünk  együtt  hámozza  a  krumplit.  De  miért  ne  adhatnánk  a  kezébe  egy  életlen  kést,  hadd  probálkozzék?   Ha  viszont  a  gázcsaphoz  nyúl,  vagy  a  lépcsőház  korlátján  kezd  tornászni,  azt  határozottan  tiltsuk  meg  neki.  Tehát  probáljuk  okkal  alkalmazni  a  tiltást.  Ez  ellen  nem  is  fog  fellázadni  a  gyermek,  hioszen  önérvényesülési  törekvése  megfelelő  teret  kapott,  a  szülői  intést  is  elfogadja,  mint  természetest.  Azt  csak  ismételhetjük :  biztosítsunk  megfelelő  teret  a  gyermek  önérvényesülésének,  nem  hogy  tiltsuk,  de  magunk  tanusítsuk  meg  őt  a  testi  ügyességet  igénylő  foglalatosságokra,  használjuk  ki  az  utánzókedvében  rejlő  lehetőségeket ( segítsen  a  konyhában  és  általában  a  háztartásban ),  tekintsük  őt  egyenjogú  embernek :  neki  is  vannak  vágyai,  kivánságai,  igényelheti,  hogy  mit  vegyen  fel,  elhatározhatja,  hogy  mikor  hagyja  abba,  mikor  folytassa  az  étkezést,  hogy  mit  szeretne  játszani  stb.  Inkább  vegyük  elejét  a  nemkívánatos  cselekvés  elkövetésének,  mintsem  utólag  büntessük.  S  végül :  bármely  helyzetben  legyünk  határozottak,  de  megfontoltak,  csendesek,  igazságosak.  Mindezztel  hozzásegítjük  gyermekünköt,  hogy  öt-hatéves  korára  uralkodjék  önmagán,  és  megkülömböztesse  a  hasznosat  a  károstól.
  •  Örök  gond :  milyen  játékot  vegyünk  a  gyermeknek?  Amikor  a  gyerek  játszik,  elsősorban  nem  szórakozik,  hanem  a  világ,  vagyis  a  környezet  megismerésén  fáradozik.  A  játék  ahhoz  is  nélkülözhetetlen,  hogy  később  hasznos  munkát  végezen.  Figyeljük  meg,  játék  közben  a  kicsi  igyekszik  mind  nehezebb  dolgokat  elvégezni.  Ez  nem  azt  jelenti,  hogy  mind  nehezebben  kezelhetző  játékokat  adjunk  a  kezébe,  hiszen  nézzük  csak,  mennyi  funkciója  lehet  a  kezében  egy  közönséges  doboznak :  egyszer  ház,  máskor  autó,  azután  garázs,  csónak  és  így  tovább.  Azt  jelenti,  hogy  mindezeket  helyetesíti,  a  gyerek  különben  is  az  egyszerű  játékokat  kedveli,  amelyeket  maga  ruház  fel  külömböző  minőségekkel.  Másfél  éves  kora  körül  a  gyermek  olyan  játékokat  kedvel,  amelyeket  körbe  tolhat,  húzhat,  egymásba  rakhat.  Második  éve  felé  egyre  inkább  megmutatkozik  utánzási  kedve,  ami  egy  darabig  erősödik :  figyeli  és  utánozza  a  szüleit,  ekkor  kedveli  meg  az  építőkockákat,  babát,  bababútort,  autót.  Egy  zsák  építőkocka  sok  gyermeknek  kedvenc  játéka,  akár  hatéves  koráig  is.  Hagyjuk  őt  a  maga  fantáziája  és  tudása  szerint  játszani :  külömben  is  meddő  próbálkozás  a  magunk  játéktechnikáját  ráerőszakolni.   Megvesszük  neki  a  vonatot,  megmutatjuk  a  müködését,  mire  neki  legelső  dolga  leszedni  a  kocsikat  a  sinekről  és  ,,kissé"  átrendezni  az  egészet.  Ő  tudja,  neki  kell  megtanulnia,  ami  tapasztalás  nélkül  nem  megy.  Hazavisszük  a  kifestő  könyvet,  és  milyen  szépen  ki  tudnánk  vele  festeni,  megválasztva  a  színeket,  mindent,  de  a  kis  ebadta  csak  a  maga  kedvére  húzogatja  a  vonalakat,  és  társítja  a  színeket.  Mit  tegyünk?Igényel  ez  a  kérdés  választ?  Hiszen  a  gyermek  csak  nagyobb  korában  játszik  ,,szabályosan",  türelmetlenségünkkel  a  folyamat  nem  siettetjük,  konfliktusokat  viszont  bőven  előidézhetünk,  s  akkor  megkeseredik  a  játék.  Tévedés  ne  essék,  a  gyermek  sze-reti,  ha  a  szülei  játszanak  vele  ..  de  csakis  az  ő  szintjén!
  •  A  családi  élet  egyfajta  munkamegosztásnak  is  kerete.  Helye,  szerepe  van  ebben  a  kicsinek  is?  Vagyis :  milyen  feladatai,  kötelességei  legyenek?  Első  sorban  is,  egy  kötelesség  nem  mindig  és  főleg  nem  örömforrás  --  a  kisgyermek  esetében  viszont  mindig  legyen  az.  Biztosítható  ez,  hiszen  a  kisgyermek  például  mindig  szívesen,  örömmel  végez  felnőttmunkát,  azaz  szívesen  öltözködik,  rakja  el  a  holmikat,  szívesen  mosakszik,  takarít.   Ám  dicsérjük  meg  érte,  és  ahogy  nő,  bízzuk  meg  apróbb  feladatokkal.  Sohase  panaszkodjunk  előtte,  hogy  ez  vagy  az  a  házimunka  milyen  nehéz  és  főleg :  sohase  büntessük  azzal,  hogy  valami  munkát  róvunk  ki  rá.  Az  egy-másfél  éves  gyermek  megpróbál  egyedül  vetkőzni.   Hagyjuk,  hadd  próbálkozzék.  A  kétéves  már  öltözködik  is,  aztán  körülbelül  egy  évre  van  szüksége,  hogy  ezt  a  tudományt  elemi  fokon  megtanulja,  vagyis  a  könnyebben  felvehető  ruhadarabokat  magára  húzza,  aztán  még  egy  évre,  amíg  bonyolultabb  öltözködési  feladatokat  is  megold.   Tanulása  nagyon  tapintatos  segítséget  igényel :  húzzuk  le  például  félig  a  zokniját,  hogy  a  műveletet  ő  fejezhesse  be,  úgy  helyezzűk  eléje  a  ruhadarabokat,  hogy  első  pillantásra  lássa,  hogyan  veheti  fel  azokat,  ha  belegabalyodott  a  ruháiba,  ne  szidjuk  meg  érte,  inkább  igazítsunk  a  dolgon,  hogy  ő  folytathassa  az  öltözködést.  Legyen  mindig  teljes  öröm  a  siker  öröme.  Játékai  elrakását  végezzük  együtt  s  közben  mondogassuk,  hogy  a  mackónak  itt  a  helye,  a  kockák  abba  a  dobozba  kerülnek.  Erre  a  segítségre  még  a  hároméves  gyermek  is  rászorul.  A  cél  mindig  az :  a  gyermek  szokja  meg,  tanulja  meg,  hogy  önállóan  öltözködjék,  a  holmiját  rakja  rendbe,  vegyen  részt  a  család  munkájában,  segítsen  port  törölni,  később  sepregetni,  müködjék  közre  a  közös  étkezés  előkészítésében,  s  ahogy  növekszik,  kisebb  vásárlásokat  is  rá  lehet  bízni.   Az  is  jó,  ha  állandó  feladata  van,  amikor  már  elég  érett  hozzá.
  • Hogyan  pihenjen,  mennyit  aludjék  a  kicsi?A  kétéves  gyermeknek  átlag  tizenkét  órai  éjszakai  alvásra  van  szüksége  és  ezen  kivül  egy-két  órai  alvásra  napközben.  A  nappali  alvási  idő  két-hat  éves  kor  között  rendszerint  rövidül,  de  az  éjszakai  alvásigény  változatlan.   A  lefekvés  körülményei  sokat  számítanak :  tegyük  azokat  nyugodtakká,  kellemesekké.  A  kicsire  megnyugtatólag  hat,  ha  a  lefekvést  kis  szertartás  előzi  meg :  elrendezzük  például  vele  együtt  a  holmiját  lefektetjük  melléje  a  kedvenc  mackóját,  és  azt  is  betakarjuk,  a  kicsit  megcsokoljuk,  jó  éjszakát  kivánunk  neki.   Ha  van  időnk,  és  a  gyermek  már  érti,  mondjunk  el  neki  egy-egy  rövid  vidám  mesét.
  • Nagy  esemény  a  családban :  jön  a  testvérke.  Érkezésére  hogyan  készítsük  elő  gyermekünket?   A  kisgyermek  szívesen  volna  felnőtt,  erre  mindig  építhetünk.  Megmondjuk  tehát  neki,  hogy  testvérkéje  lesz,  aki  gondozásra  szorul,  és  mennyire  örülünk,  hogy  ő  már  nagy,  és  segíteni  fog  nekünk.  A  pici  most  még  tehetetlen  lesz,  de  majd  megnő,  és  akkor  együtt  játszanak.  Aztán  megjött  a  kicsi.  Intelmeink  meghallgatására  is  találtak,  meg  nem  is.  Előfordul,  hogy  ,,nagy"  gyerekünk  átmenetileg  visszaesik  a  kisbaba  szerepbe,  követeli  a  cumis  üveget,  bepiszkítja  a  nadrágját,  követeli,  hogy  ölbe  vegyék.  A  szülő  legokosabban  teszi,  ha  ideiglenesen  ,,beszáll"  a  játékba,  úgy  bánik  a  naggyal  is,  mintha  kicsi  volna,  akkor  magától  és  elég  gyorsan  rádöbben,  hogy  nem  is  olyan  irigylésreméltó  a  kistestvér  helyzete.  Vigyázzunk,  a  nagyobbik  ne  irigyelhesse  a  kicsit,  ne  mutassunk  a  kicsi  íránt  több  szeretetet.  A  szülői  részrehajlás  felborítja  a  gyermek  lelki  egyensúlyát.  A  kicsi  iránti  vetélytársi  indulatot  alakítsuk  át  segítőkészséggé,  dicsérjük  meg,  ha  segítségünkre  van  a  kistestvérke  pelenkázásban,  felvigyázásában.
  • A  szülő,  neveléstudomány gyakran  együtt  kérdezi : mikor  adjuk  a  gyereket  óvodába?Általában  már  két-hároméves  korában  óvodaérett  a  gyerek.  Az  óvoda  különösen  hasznos  az  egykék  számára.  Hároméves  korban  már  minden  gyermeknek  szüksége  van  gyermektársaságra  --  persze  már  előbb  is  igényli  a  játszópajtásokat  --  nemcsak  azért,  hogy  játszék  velük,  hanem  elsősorban  azért,  hogy  megtanulja  az  emberi  érintkezést.  Az  embernek  ebben  a  korban  nagyon  sokat  kell  futkároznia  --  hol  tegye?  --,  a  világon  annyiféle  tornaszer  van,  meg  kell  tanulni  használni  azokat,  aztán  a  társasjátékok,  fejleszteni  kell  a  kézügyességet,  tovább  gyarapítani  az  ismereteket  a  családon  túli  környezetről,  viselkedni  tanulni  a  felnőttekkel,  gyerekekkel,  énekelni,  táncolni...  Szóval,  kell  óvoda.  Sok  szülő  azért  nem  adja  óvodába  gyermekét,  mert  félti  a  külömböző  betegségektől.  A  szülői  féltés  nyilván  nemcsak  elfogultság  eredménye,  ha  a  szülő  okát  látja,  akkor  is  jó  megtanácskoznia  a  kérdést  az  orvossal.  Az  orvos  csak  nagyon  kevés  gyermek  esetében  fogja  tanácsolni  az  óvodába  járás  elhalasztását,  az  óvoda  előnyei  ugyanis  rendszerint  kárpótolnak  az  esetleges  kisebb  hátrányokért.  Viléágunkban  az  óvoda  az  otthon  harmonikus  kiegészítője.

                                                                Kovács  Erzsébet  összeálításából.