MUNKAINTELLIGANCIA illem + erkölcs
Hogyhogy ? Miért keverjük az illendőség kérdését ? ,,Én kérem elvégezem a magam dolgát tudom a kötelességemet nekem aztán hagyjanak békét"-- hadarják egyesek, ha szóba hozzuk a témát. A munka a legszentebb kötelesség öntudat dolga -- viszhangozzák mások és ugyancsak úgy tekintik, hogy a dolog ezzel,, le van tárgyalva."
Egyik véleményébe sem lehet egyszerűen belenyugodni, noha mind a két álláspont, ( adott körülmények és összehasonlítások között még az első is !) tiszteletreméltó és helyes. De aki a munkát csak kötelességnek fogja fel, mégha a ,, legszentebb, legnemesebb " kötelességnek is, az csak a terhét érzi. Ő maga is állandóan átéli a munka súlyát -- és természetesen, ha teheti, érezteti másokkal is. A munkát csak kötelességnek felfogni -- ugyanolyan egyoldalúság, mint az evést -- kötelességnek felfogni. Ismerjük azoknak a gyerekeknek a kedélyét, akiknek szülői vagy nevelői parancsra -- muszáj enniük. És nemcsak szükséglet. Sem az egyén, sem a társadalom részéről. Maradjunk egy pillanatra ennél az összehasonlításnál, azaz mennyiben hasonlít a munka az evéshez ?
Ha bölcselkedni kezdünk, kijelenthetjük, hogy ez a két dolog ugyanannak a folyamatnak két szakasza. A létfenntartás munkával kezdődik és evésbe torkollik. Munkával megszerezzük az ennivalót. És a társadalmi együtmüködés folyamatában természetesen nemcsak a magunk részére szerezzük meg, mint ahogy a mi élelemadagjainkhoz mások is hozzájárulnak.
Ám figyeljük meg : noha az evés vitathatatlanul a legfontosabb létszükséglet, (egy bizonyos magasabb nézőpontból tekintve, tehát ,, a legszentebb kötelesség ")Kezdetlegesebb szinten babonák járultak hozzá, később vallási, kultikus előírások -- s legvégül : az étkezési illemszabályok. Tehát az étkezésre is kimondhatjuk ; nem mindegy, hogy miként eszünk ! Anélkül, hogy messzire elmennénk ezen a vonalon, állítsuk mindjárt itt párhuzamba a két dolgot : a helytelenül végzett munka a helytelen táplálkozáshoz hasonlítható -- és nemcsak orvosi szempontból ! A divatlankodó zabálás -- a felületes, pazarló ,, fusermunkához " hasonlít. A közömbös, lelketlen, rideg ,,táplálkozás" pedig a robothoz. Az ízeket - zamatokat méltányoló, okos körültekintéssel válogató, mértékletes, csínnal törődő étkezés pedig feltétlenül a jó munkát juttatja eszünkbe.
Illem vagy méltóság ?A munka minden méltóságát abból a körülményből nyeri, hogy az ember kénytelen végezni -- mondja egy filozófus . Magyarán az annyit jelentene, hogy miután az embereknek muszáj dolgozniuk, legalább is nagyobb többségüknek, úgy tesznek, mintha ez felemelő dolog volna, hogy magukat vigasztalják. Azaz, ugyanúgy járnak el, mint az étkezés terén : hogy a táplálkozás műveletének szemérmetlenül állati jellegét elkendőzzék, mindenféle hókusz - pókusszal veszik körül -- így aztán észrevétlenül besiklanak a kegyes hazugságok illúzióinak világába. A kegyes hazugságokból azonban idővel kegyetlen, ártalmas hazugságok válnak. Látszatra igaz és látszatra meghökkentően őszinte ez a bölcselkedés. Azonban, ha szigorúan végig vallatjuk a dolgokat, rájövünk, hogy hamis. Az igazi illendőségnek, -- azaz : müvelt viselkedésnek ! -- ugyanis nem az az értelme, hogy a méltoságosság, a fennköltség mázával vonjon be közönséges és lehangoló dolgokat. Amikor már csak arról van szó, akkor elvitte az ördög az egészet.
Az illendőség -- azaz : intelligens viselkedés ! -- mindenekelőtt hasznos. A haszna pedig a lehető legnagyobb : megkönnyíti, hogy szépnek, kellemesnek érzékeljük az életet ; illetve mindazt, amire kiterjednek a szabályai. Nem a méltoságon, nem az álméltóságon van itt a hangsúly, hanem a szépségen, a szépségben pedig az örömön. Az öröm pedig -- életerőt jelent ! S ahol az életerő jelen van, az már magától megtalálja a megoldást sok olyasmire, amivel szemben az okoskodás vagy az ügyeskedés nem megy sokra. A cél tehát, amire az illendőség által, a mi esetünkben a munkaillem által törekedünk, nem az elviselhetőség mázának a kiízzadása, nem az ünnepélyesség gyöngyházbevonatának a kiváladékozása, hanem okos és előrelátó elhárítása, kiküszöbölése minden lehetséges ártalomnak, ami az életörömöt fenyegeti !
Hol kezdődik a talpnyalás A szolgálati viszony és az emberi kapcsolatok nagyon gyakran dilemmatikusan keveredhetnek. Ilyenkor csakis az ésszerűségen alapuló tapintat döntheti el az illendőség kérdését. Vezérlő példának fogjuk fel a kabátfeladást : ha a főnököm fiatalabb mint én, és egészséges, illetlen tolakodás feladnom a kabátját, az ő részéről sem szép, ha ezt elfogadja. Viszont nagyfokú érzéktelenség, ha mondjuk főnököm egy fáradt öregember s én elnézem, mint kínlódik, de nem segítek neki, nehogy talpnyalónak tartson. A munkatársi viszony tehát az emberi mértékeket mindenütt kiinduló pontul veheti. Ha beosztottam mondjuk sokkal idősebb, mint én, adhatok neki utasításokat, parancsokat, de a szolgálati kérdésektől eltekintve a kötelezző előzékenységben kell őt részesítenem. S ellenkezőleg : ha a főnököt kitűntetés éri, nevenapja van vagy a földi szerencse és családi boldogság bármilyen eseménye utolérte, elfogulatlanul közölhetem vele jókivánságaimat, de ajándékot venni -- csakis a beosztottaitól végleg elbucsúzó főnöknek szabad ! Egyáltalán az ajándékozás, kinálás, ,,szives szolgálatok" olyan személyek között, ahol szolgálati viszony áll fen vagy ellenőrzési viszony, nem erkölcsös, nem is szép és főleg : nemcsak hogy nem illedelmes, nem egészséges ! Nem egészséges, mert a másik azt gondolhatja, még tiszta szándék esetén is, hogy befolyásolni akarom, s ezzel kínos helyzetbe hozom : arra kényszerítem, hogy vagy engem sértsen meg, vagy a lelkiismeretét. Nem beszélve a kivülállók kisérő megjegyzéseiről. ( Érdekes azonban, mégis milyen sokan vannak, akik inkább a lelkiismeretüket bántják meg és nem a,,szivesség tevőiket"!) Amennyire ellenszenves dolog a szolgálati viszony alapján megtagadni valakitől a neki kijáró tapintatot, vagy előzékenységet, éppolyan visszataszító, ha ezeket elvtelenül akarjuk kikényszeríteni. ,,Nekem ne dirigályon, ha egyszer fiatalabb"vagy ,,Vegye észre, hogy nő vagyok és kimélyen meg a kellemetlenebb megbizásoktól" és az effajta magatartások, lényegében már korrupciót jelentenek. Az azonban igaz, hogy sok esetben meg kell nézni, az igazsság kinek a szájából hangzik el. Mert helytálló észrevételekkel is meg lehet örökre mérgezni kitűnő munkatársi kapcsolatokat. Ilyenkor nagyon fontos, hogyan választjuk meg a bírálat szócsövét. Előfordul, hogy valamelyik, különben kitűnő munkatársunknak kellemetlen tulajdonságai vannak. Esetleg túl sok fokhagymát fogyaszt a zárt munkahelyiségbe való belépés előtt, vagy túl kevés jelentőséget tulajdonít annak, hogy nagyon is izzad, és így tovább. Nem nagy dolgok, de az emberek ezekre sokkal kényesebbek, mint akár a becsületűkre is. Ha valakinek azt mondom, hogy maga semmit sem ért a szögmértanhoz, talán csak legyint. Ha figyelmeztetem, hogy kellemetlen szagú a lehelete, talán örökre meggyülöl. Márpedig ilyesmin is múlhat a jó munkatársi viszonynak s következésképpen, sok jó munkának is a sorsa. Ám az is igaz, hogy ezeket az észrevételeket az emberek egész könnyen elviselik olyanoktól, akikkel szemben így nem kerülhetnek érzelmileg hátrányos helyzetbe. Ezért ilyen kifogásainkat mindig olyan személyek közvetítésével tegyük meg, akik az illetővel egyneműek, nála idősebbek vagy legalább is egykorúak. Sok minden kicsiségen múlik. Ilyen kicsiségen tehát ne múljon semmi....
Illem és intelligencia : Nem önkényesen kapcsoljuk össze a két szót és nem is csak pusztán a gondolattársítás alapján, hogy tudniilik az illedelmesség fogalmáról megszoktunk a műveltségre, arról meg az inteligenciára gondolni. Hogyan határozza meg a tudomány az intelligenciát ? -- : ,,Az inteligencia az a képesség, amely által a környezetünkben fennálló helyzetet felismerjük, annak módosulásait nyomon követjük, és a legmegfelelőbb reakciót megtaláljuk." Az ,,illik " szó pontosan ezt fejezi ki : mi illik, azaz mi talál valamihez ; mi az, ami együtt ,,megy" és ami együtt ,,nem megy"', mit lehet ,,szerencsésen" összehozni és mit nem szabad összeerőltetni ? Ahogy egy zárba a megfelelő kulcs illik, vagy egy csavarra a megfelelő anya, ugyanúgy valamely helyzetre a megfelelő viselkedés, vagy a szó -- illik. Az illem szó tehát a legnagyobb mértékben magával vonja az ésszerüség és a célszerűség, hasznosság szempontját, nemcsak a szépségét.
A környezet illemtana -- inteligens munkahely : Van a munkahely megszerve-zésének egy olyan szempontja, amely részben a munkavédelemhez, részben a termelékenység növeléséhez csatlakozik. Ez a munkalélektan. Sokféleképpen emlegetik még, gyakran ,,üzempszihológiának " is. Ennek az a célja, hogy például tanulmányozza : milyen színűre fessűk a veszélyes alkatrészeket ? Milyen munkahelyen alkalmazzunk megnyugtató és milyen munkahelyen élénkítő hatású színeket ? Ha a munkahely forró, a falakat fessük hidegkékre, az ellenkező esetben sárgásbarnára vagy vörösre. Milyen órákban és munkaszakaszokban lép fel a figyelemcsökkenés törvényszerüen ? Mennyi időnként kell a zenét bekapcsolni vagy kikapcsolni ? És így tovább. Ma már inteligens munkahelyen az ilyesmivel törődnek( legalábbis kellene). Azonban nemcsak a termeléssel ilyen közvetlen összefüggésben lévő lélektani mozzanatokkal kell törődni. Mert nemcsak a termelékenységnek, nemcsak a gazdasági hatékonyságnak, de egész közzöségnek közérzetének, pontosabban, amíről fennebb beszéltünk : az életörömének a megóvása is cél. A csúnya munkahely -- súlyos illetlenség. Illetlenség az üzem vezetői és az üzem dolgozói részéről egyaránt. Ha belépünk egy gyárkapun és feltúrt talaj fogad, dágványos pocsoják vagy szállongó por, elszórt hulladék, rendetlenül elheverő ládák, gépek, a belépő ezáltal súlyos ártalmakat szenved. Egyben a társadalom is. És még akkor is, ha ez a dancsság adott esetben nem megy a termelés rovására, ,,sőt hasznára vált", mert mondjuk, nem vontak el ,,kapacítást" a termeléstől ! ( Bár előbb- utóbb minden termelési formánál kiderül, hogy ami nem szép, az nem is lehet jó -- ahogyan Leonárdo da Vinci mondotta. Ha viszont az ember egy tiszta, rendben tartott, kaviccsal gondosan felhintett, virágos udvarba lép, ez azonnal ,,megfogja." tartásra, összeszedettségre készteti ; azaz ,,respektust" ébreszt benne. A respektus, a tisztelet csak akkor maradhat a megfelelő feszültségen, ha az áramkör zárt, azaz két irányú, vagyis kölcsönös. Amennyíre megtiszteli a hely a belépőt, az annyival fogja viszonozni. S ebből a szempontból döntő, hogy az illendőségnek nemcsak a díszbejáratnál adjuk meg a magáét.
,,Nehogy azt képzeljék hogy": Sokszor észre vehetjük, hogy valaki az elárusító pult mögött, a hivatali asztalnál, a raktárajtóban s más ilyen helyen szándékosan viselkedik utálatosan. Nehezen hall, tekintetét sehogysem képes ránk irányítani, fejét csak nagy megerőltetéssel tudja felénk fordítani, mozdulatait erőfeszítések árán -- lassítja. Ennek a magatartásnak az az értelme : ,,nehogy azt képzeljék, hogy őt lehet ugráltatni"... ,, nem azért van itt, hogy vele csak úgy rendelkezzenek"... ,,mit képzelnek hogy ő kicsoda?" Persze, az ilyen embereket nem lehet kalendáriummal meggyőzni s nem is ezek számára írjuk tanácsainkat. Ezek a típusok tulajdonképpen a társadalom kártevői. Nemcsak arról van szó, hogy másoknak is elveszik a munkakedvét, elrontják a hangulatát ; szinte természettudományos pontossággal kimutatható, hogy ezek -- minden egyéb gaztetre is képesek. Azt hinné az ember, hogy inkább a túlságosan nyájas, mézes - mázas eladók, pincérek, tisztviselők, raktárosok lopnak. Ám a mézesmázasság csakis azok irányában nyilvánul meg, akiktől tartanak, vagyis a szolgálati úton -- felfelé. Mások iránt annál durvábbak. Ennek az a magyarázata : csakis akkor tud az ember mindenkihez kedves lenni, ha tiszta a lelkiismerete !
Nyúlánkozva dolgozni nem csak illetlenség, de sokkal fárasztóbb is ! És mindenütt, ahol munkatárssal, űgyfélel vagy vevővel kell érintkezni : a mogorva, duzzogó arc nemcsak a másikat hangolja le, hanem azt is, aki ilyen képeket vág. Sok esetet hozhatnánk fel erre példának, s ebből úgy látszik : nem is kis inteligencia kell ennek a belátásához ! Aki másnak kellemetlen, az önmagának a legkellemetlenebb ! Ne engedjük tehát hányavetíség kisértésének, mert ezen az úton nincs megállás. Előbb csak duzzogunk, aztán durvulunk s a végén kezdjük saját magunknak kedvétkeresni ! A fél munka öl, butít és pusztulásba hajt . Tehát jól dolgozni nemcsak kötelesség, nemcsak illik, hanem egyedül ez kellemes. Nem akarom a cinikusok modorát utánozni, de azt mondhatnám : ha már dolgozni kell az embernek, akkor csakis tisztességesen érdemes dolgozni.
Medig bírálat a bírálat ( munkatársi illemkódex) : Gyakran mondogatjuk, hogy ,,X fúros természetű". És ugyanilyen gyakran észre sem vesszük, hogy mi is fúrós természetűek vagyunk. Beszélgetünk valakiről, Mondják, hogy jól dolgozik. ,,Igen...csak iszik" -- tesszük hozzá. Vagy említik valakiről, hogy már nem iszik. ,,Igaz, de anélkül is elkésik mindennap", -- vágják rá fanyarul. Sokszor nem mérlegeljük, hogy mennyi kárt okozunk másoknak azért, mert -- nem szívesen halljuk, hogy másokat dicsérnek. Ó nem rosszakaratból tesszük -- és akárhányszor igaz is, amit mondunk. Hát nem kötelességünk a bírálat ? Nem kötelességünk mindenkinek a hibáját nevén nevezni, és ,,ezáltal segíteni abban, hogy kiküszöbölje" Kötelességünk és -- illik is. Csakhogy azt is illik tudni, mi a munkatársi birálat -- és mi a fúrás. A legtöbb esetben nem olyan bonyolult dolog megvonni a határvonalat a két dolog között. A bírálat : nyílt. A fúrás -- orv, de legalább is titokzatoskodó. Ha például valakinek a súlyos mulasztását be akarom jelenteni a főnökénél -- ami kötelességem -- akkor az is kötelességem, hogy ezt a bejelentést az illető jelenlétében végezzem el ; hadd halja ő is, amikor róla beszélünk. Ha ez semmiképpen sem lehetséges, akkor az illem azt kívánja, hogy az első adandó alkalommal közöljük az illetővel :,,ezért s azért bepanaszoltalak. Menj és tisztázd magad, vagy válald a következményeit". A hátamögött végzett, sunyin elhalgatott bírálat olyan súlyosan ítélendő meg, mint a névtelen levél. A bírálat akkor is fúrás, ha -- nem a megfelelő időben történik. Például : valakit meg akarnak dicsérni és joggal. Ekkor nem illik előjönni azzal, hogy ,,igen, de a múltkór is ezt vagy azt csináltad." Ha valamit meg akarunk bírálni, azt tegyük idejében, azaz rögtön. Ha bünlajstromokat készítgetünk titokban, hogy akkor vehessük elé, amikor a legtöbbet árthatunk vele : ez már a legsötétebb fúrás ! Még akkor is, ha listánkra csupa a valóságnak megfelelő dolgot írunk fel. Ez ugyanis azt jelenti, hogy adott esetben képesek vagyunk valami hibát el is halgatni, azaz eltussolni, mert az idő -- nem kedvez az értékesítésének.
A tevékenység és szorgalom : A fentiek alapján azonban könnyen kialakulhat egy egészen közkeletű tévhit. Az tudniilik, hogy a leginkább izgő - mozgó embereket tartsuk a legszorgalmasabbaknak és a csendeseket nehézkeseknek, esetleg éppenséggel lustáknak. Ezért nagyon fontos eszünkbe vésnünk egy bölcs mondást. Nem az a leglustább ember, aki nem csinál semmit hanem az, aki mindig mást csinál, mint amit kellene ! Vagyis a legveszélyesebb lusták azok, akik lázas sürgölődéssel kendőzik a lustaságukat. Nem is olyan nehéz megmagyarázni ezt a látszólag ellenmondásos pszihológiát. Minden egyes feladat megoldásában eljutunk egy nehéz ponthoz, amikor az eredményt bizonyos rutinmüveletekkel biztosítani kell. Amikor elmúlt már a tervezés izgalma, az ötletek játéka, amikor már látható a kivitelezés módja. Akkor bizony ,,neki kell ülni" Nimcs olyan munkaterület művészet, bünüldözés, vagy zárszámadás, amikor el ne jutnánk a nehezéhez. A lusta ember -- ettől halálosan fél ! És ezt akarja újabb és újabb ötletekkel elódázni, esetkeg remélve közben, hogy valaki helyette lenyeli a galuskát ! És itt eljutottunk aztán a munkaerkölcs egyik nehéz területéhez a szervezéshez.
Munkaszervezés, szaktudás,erkölcs, illem : A szervezni - tudást sokan olyan született képességnek tartják, mint a zeneszerző tehetséget. Néha egészen rejtélyes adottságnak fogják fel. Egy időben faji képességnek kiáltották ki : voltak szervezni tudó és szervezni nem tudó népek e tanítás szerint.. A végén aztán mindig kiderült : nemcsak hajlam dolga a szervezés -- hanem morál kérdése is ! Hogy hol van a szervezésben az erkölcsi mozzanat, azt legkönnyebb megvilágosítani egy közismert de nagyon idevágó anekdottával : Tartalékos tiszti vizsgán azt kérdi a tábornok a hadnagy - jelölttől : ,,Itt van ez a folyó. Át kell vinnie rajta a századot. Hogyan jár el ?" A jelölt pillanatnyi gondolkodás után felel. ,,A következő parancsotadom. Oszolj ! Félóra múlva gyülekező a túlsó parton !" ,,Úgy ? És mi maga civilben ?"... ,,Könyvelő " Vagyis a rossz szervezés lényege : áthárítani a feladat nehezét másokra ! De a morális tartás, azaz az erkölcsi aspektus kérdése akkor is felmerül, amikor kizárólag a saját munkánk megszervezéséről van szó. Miben áll az egyéni munkaszervezés ? - Előkészíteni a munka elvégzéséhez szükséges anyagokat, eszközöket, adatokat s mindezt kezünk ügyébe helyezni. - Felmérni a munka elvégzéséhez szükséges időt, s ezt egybevetni a rendelkezésünkre álló idővel. - A lehetséges határig biztosítani a munkavégzéshez szükséges hely zavartalanságát. ( Tehát rendet csinálok a munkaasztalon, vagy megvédem a helyet az esetleges időjárási ártalomtól stb). - Minden előre látható zavaró jelenség kiküszöbölésére intézkedést teszek. ( Tehát pl. bezárom az ajtót, vagy kiírom, hogy csak ekkor állok látogatók rendelkezésére stb.) Mindezeknek a végrehajtására először is erős akarati aktus szükséges -- és ez önmagában is erkölcsi erő kérdés ; másrészt bizonyos káros szokásainkkal, való szembenézés. Pl. a halogatással, felületességgel, kényelmességgel így tovább. Amikor azt halljuk valakiről, hogy ,,rendes ember, csak nem tudja megszervezni a munkáját" -- tudnunk kell, pontosan csak arról van szó, hogy az illető -- rendetlen ember. Rendetlen ember, aki nem készíti elő a munka mozzanataihoz szükséges elemeket, ezért munkaközben folyton szaladgálnia kell, szaladgálás közben minden pillanatban új, előre nem látott körülmények merülnek fel nem becsüli fel a saját erejét s ezért kifut az időből, mert későn fog hozzá és így tovább. Lehet arról szó, hogy valaki ,, nagyon rendes, jó szakember -- csak nem tud szervezni ?" Kizárt dolog ! Még az is lehet, hogy a fenti értelemben rendes, azaz tudja mindennek a helyét és idejét, csakhogy éppen nem jó szakember és nem tudja, milyen részletmozzanatokat milyen sorrendben kell megoldania. Márpedig ha valaki tájékozatlanul vállalkozik felelős munkára, az erkölcsi szempontból a legtöbbször nagyon kérdéses dolgot művel.
Rossz szervezés - erkölcstelen !
És ha a szervezés a mások életét és mások munkáját is érinti ? Rendszerint a következő esetekben beszélünk rossz szervezésről : 1. Ha valamit nem a megfelelő helyen tartalékolunk ( pl. van áru a rakttárban, de nincs az üzletben ; van olyan helységben ahol nincs rá kereslet, de nincs ott, ahol nagyon keresik, van nyersanyag egy másik vállalatnál, de nem szállították oda, ahol feldolgozzák stb., stb. ) 2. Ha valamit nem a megfelelő időpontban hozunk mozgásba( pl. van szállítási kapacítás, de nem a csúcsforgalom szakaszára osszuk be, van szezonáru, de a másik szezonban áruljuk -- utána ; van egy jó színdarabunk, de kánikula idején mutatjuk be stb., stb.) 3. Ha egy müveletet nem az alkalmas helyen végeztetünk (pl. a forgalomterelő utat a játszótéren át vezetjük stb, stb.)
4. Ha gyakorlati haszon nélküli müveleteket végeztetünk ( pl. sorba állítunk embereket egy újabb sorszámért, hogy azzal egy újabb sorszámért sorbaáljanak ; ha elmulasztunk egy fontos tájékoztatást közölni, kiírni s ezért felesleges jövést - menést okozunk stb., stb. ) Vannak még más jellegzetes szervezési hibák is, de a fentiek esetében szinte mind halálbiztos, hogy erkölcsi gyengeségből fakadnak. Mögöttük szinte halljuk a rossz szervezésért felelős tisztviselő undorítóan pökhendi hangját, ahogy magában ,,elintézi" a dolgot : ,, Legfennebb majd várni fognak egy kicsit " vagy ,, akinek szüksége van rá, járjon utánna ".... ,,Ez van és punktum"... ,, Ne legyennek olyan kényesek"....,,majd legfennebb jobban fognak vigyázni a kölykeikre"... ,,Nem lesz semmi baja, ha mégegyszer jön"... Ezek után egy percig sem lehet vitás, hogy a rossz szervezés nem valami olyan sorsverése, mint a színvakság, süketség vagy vérzékenység. A szervezni nem tudás a legtöbb esetben jellemhibából fakad. Gőg, embertársaink nem tisztelése, kényelem, önzés stb. a magyarázat. Miért mondjuk tehát, hogy illem kérdése is, amikor úgy látszik, hogy sokkal súlyosabban ítélendő meg ? Azért mert az Erkölcs áthágása és az Illem áthágása között megis csak külömbség van, különösen az elején. Ugyanis : nem mindenki, aki vét az Illendőség ellen, jellemtelen, erkölcstelen, erkölcstelen ember vagy nem inteligens ember. Legalábbis bizonyos ideig még nem az. Egyszerüen csak hanyag vagy felületes, hiányzik belőlle a körültekintésre való beállítódás. Magyarán nem gondol arra, hogy nem helyes, amit csinál ; tehát ,,eszébe sem jut". A kimondott rosszhiszeműség ilyen esetben nincs meg. Más kérdés az, hogy ha valaki következetesen, hosszú időn át, ismételten nem törődik a Munkaillem szabályaival, tudva sérti meg őket : akkor a ,,laza" magatartás már szervül és jellemhiba lesz belőle. Ezért A munkára való nevelés és a szervezés tudományának a tanítása ott kezdődhetik csak, hogy tudatossá tegyük mindenki előtt munkája értelmét és eszébe véssük mindazt, amit illik ! És egyáltalán, amire gondolni illik.
JÓ SZERVEZÉS = INTELIGENCIA INTELIGENCIA = KÖRÜLTEKINTÉS KÖRÜLTEKINTÉS = ÉRZÉKENYSÉG ÉRZÉKENYSÉG = MÁSOK BECSÜLÉSE MÁSOK BECSÜLÉSE =TAPINTAT + ELŐZÉKENYSÉG TAPINTAT + ELŐZÉKENYSÉG = ILLEM ILLEM = RENDES EMBER RENDES EMBER = JÓ MUNKA JÓ MUNKA = JÓ SZERVEZÉS
És ezzel a kör bezárult. A tétel tehát világos : A jó szervezés lényege az, hogy a szükséges feltételek alkalmas időben való találkozását biztosítsuk. És örökre el kell hárítani azt a téveszmét, hogy mindenhez különleges adottságok kellenek. MINDENHEZ EMBERSÉG KELL ! Azt pedig mindenki megszerezheti. Ezért a társadalmunknak ez a legfontosabb beruházási területe. Mérnököt, matematikusz, tanárt, orvost, technikust, szakmunkást, mezőgazdászt kellő számban képezünk. Hogy e sok szakembert jó szervezőnek bizonyul - e munkaterületén, az már nem szak-, hanem emberi mivoltától függ. A szakképzés és anyagi beruházás mellett tehát ezen múlik társadalmunk jótevője : eszmék, elvek, szokások, életstilus, munkaerkölcs és eleven társadalmi közvélemény : milyen Embert nevel a Szakemberből...