Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


RÉGI ÉRTÉKEINK

 RÉGI  ÉRTÉKEINK   Örömmel  tapasztaljuk,  az  érdeklődés  a  régi  értékek,  ezen  belül  a  nagyanyáin  és  nagyapáink  által  használt  tárgyak:  bútorok,  szőtesek,  lámpák,  cserepek  iránt.   Örömmel  fedezzük  fel,  hogy  elődeink  is  tudtak  szép  dolgokat  készíteni,  alkotni,  hogy  ezek  a  tárgyak,  használatiu  eszközök  gyakran  kezdetlegességükben  is  nagyobb  funkcionális  és  esztétikai  értéket  hordozzanak,  mint  a  modern  technika  által  azonos  rendeltetéssel  gyártott  dolgok.   Sok  népies  szobát  vagy  sarkot  rendeznek  be  az  összegyüjtött  tárgyakból,  eszközökből.   S  ha  nem  tudnak  gyűjteni,  akkor  rendelnek  és  vesznek  újat.  Úgy  véljük,  nem  árt  is  egy  kis  elígazítás,  mert  nem  mindenki  tud  mértéket  tartani,  nem  mindenki  tudja  felmérni,  hogy  minek  hol  van  a  helye,  illetve  miből  mennyit  érdemes  és  lehet  összegyüjteni,  lakásunkba  tenni.

Külön  népi  szobával  kapcsolatban  a  többféle  berendezési,  elhelyezési  lehetőség  közöl  két  fontosabra  hivnánk  fel  a  figyelmet.   Vegyük  például  a  csíki  butort.   Ez  színhatásban  szürkéskék  és  piros,  aránylag  kevés  virágdísszel.   A  gazdag  virágmintával  teli  torockoihoz  viszonyítva  a  kevés  dísz  a  maga  egyszerűségében  és  mértéktartásában  szép,  megragadó.   Ehhez  kapcsolódik  a  csíki  asszonyok  által  szőtt  szőnyeg  és  a  varrottas,  sokféle  felhasználási  céllal ;  párna,  falvédő,  és  a  többi.   Ezekhez  aztán  úgy  hozzátartozik  és  kivánkozik  a  csíkmadarasi  kerámia,  mint  a  betűhöz  az  ékezet.  A  fekete,  egyszínű  kerámia  monumentálissá  nő  ebben  a  környezetben,  jól  érvényesül  a  vázák,  tálak,  korsók  egyszerű  rusztikus  vonala,  fekete  színe.  

Egy  másik  lehetőséget  a  többféle  vidékről,  tájról  összegyüjtött,  többféle  népies  stílusirányzatot  képviselő  anyag  kínál.  Ebben  az  esetben  kevesebb  tárgyat,  bútort,  szőttest helyezzünk  egymás  mellé ;  kerüljük  a  zszfoltságot,  az  egymásra  halmozást.  Ízlésünknek  megfelelően  igyekezzünk  valamiféle  rendet  vagy  rendszert  teremteni  az  elhelyezésben.   Például  az  azonos  faragású,  díszítésű  székeket  lehetőleg  egyazon  asztal  köré  tegyük,  ha  az  asztal  máshonnan  származik  is.  Látunk  már  olyan  népies  szobát,  amelyben  mindent  összezsúfoltak,  mint  egy  bazárba,  mindent  kiaggattak- tettek,  amihez  csak  hozzá  sikerült  jutni.   A  népi  szoba  is  olyan  pihentető  kell  hogy  legyen,  mint  lakásunk  sima  vonalú,  modern  bútorokkal  berendezett  szobái ;  a  külömbséget  csak  a  stílus  jelentse  és  nem  a  zsúfoltság,  az  önös  mutogatás.   A  falakat  lehetőleg  fehérre  meszeljük,  mert  ilyen  háttérben  különösen  jól  érvényesülnek  a  rusztikus  bútorok  és  a  színes  szőttesek,  kerámiák.   Ha  csináltatott  népi  butoraink  közé,  régi,  eredeti  darabokat  is  helyezünk --  s  helyezzünk  nyugottan --  ügyeljünk,  hogy  előzőleg  szedjük  rendbe,  már  amennyire szükséges,  de  főleg  távolítsuk  el  a  bennük  levő  kártevőköt,akadályozzuk  meg  további  szuvasodásukat.  Festett  butornál  puha  vízes-  és  szappanos   vagy  mosószeres  rongyal  gyengéden  mossuk  le  a  felületre  rakodott  porréteget.   Nem  szabad  erőssen  dörzsölni  a  felületet,  mert  az  idővel  meglazult  festék  megsérülhet,  leválhat.   A  használat  által  lekopott  festést,  nem  javasolt  kiegészítésre,  mert  így  kopottan  eredeti  az  öreg  bútor.

Mindenképpen  aszoba  méretéhez  igazodva  állítsuk  össze  a  bútorokat,  hogy  eleve  kizárjuk  a  zsúfolságot.   Elsősorban  az  asztalt  a  székeket  és  paddal,  a  ládát,  a  szekrényt és  ha  marad  hely,  az  ágyat  vagy  az  ágyakat.   Praktikus  és  szép  bútordarab  a  téka,  könnyen  találunk  neki  helyet  valamelyik  sarokban.   Bárszekrényként,  illetve  pohár-  és  üvegtartóként  is  használhatjuk.

A  tálas  ma  már  kimondottan  díszítőjelegű,  faltól  falig  nyújtokodhat,  mint  hajdanán.   Erre  kerül  a  sok   szép  korondi  tál  és  kancsó,  vagy  fazekas  műhelyek  munkái.   A  felsoroltakon  kivűl  ajánlatos  még  a  régies  tükröt,  sótartót,  kanáltartót  és  a  koloncos  faliórát,  amely  nagyon  megbízhatóan,  hosszú  évtizedekig  mutatja  a  pontos  időt,  s  kivitelezéstől  fűggően  szép  dísze  a  háznak.   A  szabad  felület  arányában,  helyezzünk  el  a  szobában  például  kalotaszegi  motivumos  falvédőt,  s  ha  marad  helyünk  akár  egy  szép  kályhát  is  betehetünk.  Szép,  modern - vonalú  bútorainkon  lehangoló  felfedezni  a  giccset,  mondjuk  narancsszínű  porcelánkacsa  formájában.  De  ugyanígy  a  pasztellszínű  falfelületet  is  hervasztóvá  teszi  a  blondellrámába  foglalt,  tavat,  úszó  hattyút,  lila  hegyet  és  vérvörös  napot  ábrázoló  festmény.  Hosszasan  lehetne  sorolni  a  hasonló  példákat.  Úgy  tűnik,  még  elég  távol  vagyunk  attól,  hogy  a  giccs  ,,felszívódjon"  és  ne  okozzon  többé  ízlésficamot.  Ne  keseregjünk,  mert  a  giccs  talán  mindig  is  létezett  mint  az  élet  kísérője,  nehezen  tudja  kikezdeni  az  idő.  Fontosabb  jellegzetességét  szívósan  megőrízte  a  századok  folyamán.  Itt  két  alapvető  tulajdonságát  emelnénk  ki.  Elsősorban  bizarr  formáját!  A  giccs  igyekszik  meghökkentő  külsőben  jelentkezni.  Például  a  fagyökerekbe

 

  A  FODRÁSZAT  BÉCSI  MUZEUMA : - hajmeresztő  látnivalókkal  szolgál.   A java  szörnyüségek  természetesen  a  hajdankori  borbélymellékfoglalkozás   kelléktárából  származnak.   A  rozsda  ette  ,,sebészeti "  műszerek  gyüjteményének  egyik  dísze  a  köpölyöző,  amelyet  akár   ,,félautomataként "  is  jellemezhetnénk :  gombnyomásra  egyszere  8  vaskarom  fúrodott  a  boldogtalan  páciens  testébe.   Az  áldozat  reagálását  elképzelhetjük,  miután  akorabeli  metszeten  vagy  fél  tucat  borbély  legény  nyomja  székébe  a  vérből  gyógyuláskeresőt.   Ennél  ijesztőbben  talán  csak  egy  óriás  dugóhúzó  néz  ki,  amelynek  azonban  semmi  köze  nem  volt  a  borosüveghez.   Segítségével - legalábbis  így  állítja  a  magyarázat -  fájós  fogakat  távolított  el  a  fürge  kezű  borbélymester.   A  szerszám  rettenetes  méreteit  tekintve  kézenfekvő,  hogy  a  fájós  fog  helyébe  a  műtét  utángyakran  újabb  fájdalom  léphetett :  az  ormótlan  vas  eltörhette  az  állkapcsot....Ezekhez  képest  már  igazán  könnyü  balesetekkel  fenyegettek  a  századokkal  korábbi  hajápoló  berendezések.   A  legrégibb  egy  300  éves  hajvágógépezet -  bár  talán   helyesebblenne  hajtépőnek  nevezni  az  iromba  készüléket.   A  múlt  század  azonban  itt  is  haladást  hozott.   Megjelent  például  a  meleg  levegővel  való  hajszárítási  eljárás,  igaz,  eléggé  veszélyes  formában.   A  mester  jó    illatú  spiritusszal  fűtötte  készülékét  s  kézzel  pumpálta  az  átmelegített  levegőt  a  dáma  frissen  épült  hajtornyára.   Nem  ritkán  azonban  a  szesz  illata  hamarosan  az  égő  haj  sokkal  kevésbé  kellemes  szagával  elegyedett,  odavolt  minden.   Gyakran  jártak  hasonlóan,  a  feljegyzések  szerint,  a  tartós  hullám  hőskorának  áldozatai.   Jollehet  a  csigagöngyölítés  és  szárítás  teljes  napig  tartott,  a  türelmes  dámáknak  nem  ritkán  végül  is  kopaszon  kellett  menekülniük.   A  kockázat  oly  nagy  volt,  hogy  Bécs  császári  és  királyi  város  biztosító   intézetei  hivatalosan  közölték :  ,,Ondulációs  balesetek  elleni  biztosítás  nem  válaltatik . . ."

 

 A  KÖTŐK  CÉHE  :  Egy  egyiptomi  ásatás  során  az  egyik  sírban  a  luxustárgyak  mellett  kötött  gyerekpapucsot  találtak.   Az  egyiptologusok  megállapítása  szerint  a  lelet  az  i. e.  III.  évezredből  származott !   Arheologiai  ásatások  tanuskodnak  arról,  hogy  a  kötés  technikáját  és  a  minták  kötését  az  arabok  is  igen  magas  színvonalon  művelték  már  ídőszámításunk  kezdetén.   Igy  például  az  Eufrátesz  mentének  egyik  településén  remek  arab  kötéskollekciót  találtak,  a  II.  századból.  A  IV.  században  ízlésesen  kötött  piros  szandálokat  hordtak.   Az  ősi  Kairó  egyik  kerületének  ásatásainál  csodálatosan  szép,  színes  selyem  készítményeket  találtak,  amelyeket  a  feltevések  szerint  a  VII. ,  vagy  a  IX.  században  kötöttek.   Sok  szakembernek  az  a  véleménye,  hogy  ezek  a  munkák  akár  a  szépségüket  nézzük,  akár  a  kötésben  elért  művészetet,  felülmúlhatatlanok.   Érdekes,  már  ekkor  vékony  fémtűkkel  kötöttek.Feltételezik,  hogy  a  kötés  mesterei  a  férfiak  voltak,  az  asszonyok  csak  kisegítő  munkát  végeztek,  fonalat  fontak.   A  kötés Europában  az  egyiptomi  keresztények,  a  a  koptpk  útján  terjedt  el.   Különösen  Spanyolország  északi  területeinek  lakosai,  a  baszkok  voltak  a  kötés  mesterei,  míg  Angliában -  a  skótok.   A  skótok  hagyományos  fejfedője  -  a  kötött  barett  -  sok  évszázados  múltra  tekinthet  vissza.    Franciaországban  a  XII.  században  igen  hasznot  hajtó  mesterséggé  vált  a  kézi  kötés.   Étienne  Boi leau  híres  művében,  a  Mesterségek  könyvében  (1260  körül )  megemlékezett  a  kötött  sapkákról.   Külön  céh  is  alakult  -  a  kötők  céhe.   Megjegyzendő,  hogy  a  kötők  nemcsak  barettokat  és  kalapokat  kötöttek,  hanem  már  a  XIII.  században  kesztyüket  és  kötött  kabátkákat  is  készítettek.   A   XIV. -  XV.  században  pedig  a  választékuk  kibővült  kapucnikkal  és  nadrágokkal.   Megjegyzendő  hogy  már  a  XIV.  században  megkezdték  a  harisnyák  kötését,  addig  a  harisnyákat  posztoból  stb.  szabták  ki  és  összevarták.